És úgy tűnik, igen sokakat érdekelt is, minek van tétje: a felolvasások 16 órai kezdésére már megtelt a terem, és amikor mindenki kényelmesen elhelyezkedett, ölében fejhallgatójával, akkor elő is állhatott az eseményt szervező Német Íróakadémia elnöke, Heinrich Detering, illetve Konrád György, hogy ékes német nyelven köszöntsék az egybegyűlteket. Voltam olyan vakmerő, hogy a magyar írók és költők kihelyezett névtáblái alapján arra következtettem, nekem egyelőre nem lesz szükségem a szinkrontolmácsolásra. Sajnálatos módon csak akkor eszméltem tévedésemre, amikor már a mellettem ülő Szilágyi Ákoson és Háy Jánoson kellett volna keresztülmásznom egy ilyen szerkezetért; szóval csak leleményemre hagyatkozhattam a bevezetők során, miképpen is történik a díszes társaság köszöntése az európai kultúra egyik központi nyelvén. „Kulturpolitik”, „Antisemitismus”, „Michael Babits” – sajnos csak ennyit sikerült megértenem, de szerencsére ezután már hazánk poétái következtek, magyar nyelven.
A két blokkra tagolt felolvasás során a szerzők többnyire a legutóbbi Élet és Irodalom mellékletében megjelent műveikre hagyatkoztak: a legnagyobb tapsot pedig egyértelműen Erdős Virág és Szilágyi Ákos kapta, akik mindketten az utóbbi időkben reneszánszát élő politikai költészet hullámait igyekeztek meglovagolni. Erdős Virág mikor című versével ügyesen vegyítette utópisztikus sorait („ha majd lesz itt vidámság is nem csak mindig szomorúság”) az Orbán-kormány leváltása iránti vágyódó gondolataival („ha majd frankón elmennek a fehérvári huszárok”). Volt is nagy nevetés meg lelkesedés, akár csak Szilágyi Kossuth Lajos Torinóban című dala során, melyet a költő valóban énekelve adott elő, mindezt ráadásul Tarr Bélának ajánlva.
*
A továbbiakban következett a kerekasztal-beszélgetés, amelyen Szilágyin kívül Háy János, Konrád György, Michael Krüger és Robert Menasse vett részt, a moderátor személyében pedig Csordás Gábor költőt tisztelhettük.
Konrád bele is csapott a közepébe, ezúttal angol nyelven (de később felszólalt magyarul is): az író az európai föderáció gondolata mellett foglalt állást, elmondása szerint azért, mert a nemzetállamok szuverenitásának alkotmányos korlátozása tetszik neki. „Az EU nagyobb biztonságot jelent, kevésbé vagyunk így kiszolgáltatottak a helyi elfogultságoknak” – tette hozzá, majd gondolatait történelmi távlatba helyezte: „A nemzeti szuverenitás büszke homlokzata mögött Hitler és Sztálin azt csinált a lakossággal, amit akart”.